Bejelentkezés

Kosár

    A kosár üres.

Adatvédelem

 

Általános Szerződési Feltételek

 

 

Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) a www.hunniadaunen.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az alábbi Ptk (2013.évi V.törvény) 6:77- 6:81 § alapján megírt általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben vásárlója illetve aktív használója kíván lenni a Webáruházunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

 

Jelen dokumentum kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.

 

A Hunnia Daunen Kft fenntartja a jogot, hogy az ÁSZF-et részben vagy egészben bármikor módosítsa. A módosítás közzétételkor lép hatályba. Kivéve abban az esetben, ha a megrendelés már folyamatban van, arra a még nem módosított ÁSZF az irányadó. Az ÁSZF mindaddig hatályban marad, amíg a Hunnia Daunen Kft a Webáruház szolgáltatást biztosítja.

 

 

  1. A HUNNIA DAUNEN Kft, mint szolgáltató – továbbiakban üzemeltető – adatai:

 

Cégnév: Hunnia Daunen Kft

Székhely: 5920 Csorvás, Batthyány utca 9.

Telephely: 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32.

Cégjegyzékszám: 0409-000559

Adószám: 10366136-2-04

Email: hunnia@globonet.hu

Telefonos elérhetőség: +36 66 258 104

 

  1. Megvásárolható termékek köre:

 

A megvásárolható termékek körét Webáruházunk tartalmazza termékkategóriák szerint.

 

  1. Rendelési információk:

 

A szolgáltató (vállalkozás) a megrendelés elküldését megelőzően tájékoztatja a megrendelőt:

  1. azokról a technikai lépésekről, amelyeket a szerződés elektronikus úton való megkötéséhez meg kell tennie,
  2. arról, hogy a megkötendő szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek, a szolgáltató nem iktatja a szerződést, illetve, hogy a szerződést csak a honlapon tárolja.
  3. amennyiben az adatbeviteli hiba történik a szerződéses nyilatkozat elküldését megelőzően, a megrendelő a weboldalon a megrendelés módosítása címszó alatt megteheti.

    d.) a szerződéskötés lehetséges nyelve: magyar

e) nincs olyan a szolgáltatási tevékenységére vonatkozó  magatartási kódex, amelynek a szolgáltató az adott szolgáltatás tekintetében aláveti magát.

 

      4.  Megrendelés menete:

 

  1. Regisztráció:

Amennyiben vásárolni szeretne, úgy az első vásárlás alkalmával meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat: nevét, számlázási és szállítási adatait, e-mail címét valamint a későbbi belépéshez szükséges jelszavát. A regisztráció véglegesítése előtt szükséges a regisztrációs feltételek elfogadása. A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer. A vevő köteles a jelszót bizalmasan kezelni, ha vevő adatai arra jogosulatlan személyek birtokába kerülne, ezért az üzemeltető felelősséget nem vállal. A regisztrált adatokat az üzemeltető kérelemre törli a rendszerből.  A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, ezért egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni. A regisztráció kötelezettséggel nem jár.

A regisztrációt a következő menüpont alatt találja. Ha Ön regisztrált vásárló, de elfelejtette a jelszavát, használja a Bejelentkezés emlékeztetőt. Ha itt megadja a regisztrált e-mail címét, akkor jelszavát e-mail-ban elküldjük Önnek. Belépést a Bejelentkezés menüpont alatt végezheti el. Itt adja meg a regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd nyomja meg a belépés gombot. Ha sikeres a belépés, akkor ebben az ablakban megjelenik az Ön regisztrált e-mail címe és a kilépés gomb, amely segítségével elhagyhatja az áruházat.

  1. A belépést követően a Kosár jelre kattintva, a Kosárba helyezheti a terméket.

A Kosár tartalmát a Kosárba menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy a Kosár tartalmát megtekintse, módosítsa, megjelölje a Kosárba tett termék darabszámát, valamint megjelölheti az átvétel módját.

A megjelenített termékek kizárólag a Webáruházon keresztül, online rendelhetők meg postai szállítással vagy személyes vagy meghatalmazott által történő átvétellel.

Lehetőség van a Kosár tartalmának részbeni törlésére, kiürítésére. Amennyiben szeretne tovább vásárolni, akkor a vásárlás folytatása gombot kell választania. Ha minden rendben van, és megrendelés mellett döntött, akkor a Pénztár gombot megnyomva, véglegesítheti a megrendelését.

 

  1. Miután véglegesítette megrendelését, a megadott e-mail címre küldünk Önnek egy

automatikus visszaigazolást, mely tartalmazza a megrendelés adatait. Amennyiben nem kap ilyen visszaigazolást, a rendszer nem fogadta el a megrendelését. Ilyen esetben kérjük vegye fel a kapcsolatot az üzemeltetővel. A termék kiszállítására csak a megrendelés visszaigazolása e-mail elküldése után kerülhet sor.

  1. A megrendelés folyamatát a megrendelés lezárásáig figyelemmel kísérheti a

Megrendelés menüpont segítségével. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal rendelkezik.

Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a megvásárolható termékek között, megtekintheti egy–egy termék rövid leírását, árát, egyéb tulajdonságát a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék nevére. Ha ennél bővebb információra van szüksége, keresse meg az üzemeltetőt.

  1. Megrendelés feldolgozása:

A megrendelések feldolgozása munkanapokon reggel 8 órától délután 16 óráig történik. Ha ezt követően történik a megrendelés, az a következő munkanapon kerül feldolgozásra.

 

  1. Megrendelés módosítása, visszavonása:

Megrendelés jóváhagyása után elektronikusan a megrendelés már nem törölhető. A megrendelés visszavonását a vásárló a webáruház kapcsolat menüpontjában megadott e-mailben illetve telefonos hívószámon teheti meg. A megrendelés visszavonása csak a szállítmányozó cég részére történő átadás előtt lehetséges.

A Hunnia Daunen Kft fenntartja a jogot arra, hogy befejezetlen, de adatok megadása utáni stádiumban lévő még nem megrendelt termékek kapcsán a vevőt az általa megadott elérhetőségeken (telefonon vagy e-mailben) felkeresse a rendelés állapotával kapcsolatban, hiszen már többszörösen előfordult az eset, hogy a vásárlónak nem volt teljesen egyértelmű a rendelés teljes végkimenetele, így befejezetlenül hagyta a folyamatot, azonban mégis megszerette volna rendelni a terméket. A kosárba helyezés és az adatok ilyen szintű megadásával a vásárló ezzel egyetért, és teljes mértékben elfogadja.

 

Amennyiben helytelenül töltötte ki az adatait, úgy abban az esetben e-mailben van lehetőség a módosításra, amennyiben a csomag még nem került át a szállítmányozó céghez.

 

  1. Vételár és fizetési feltételek:

A termékekre megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt 27 %-os ÁFÁ-t, azonban nem tartalmazzák a szállítási költséget. A szállítási költséget a rendszer a megrendelés befejezése előtt részletesen kiírja és automatikusan hozzáadja a termék árához, ez adja megrendelés végösszegét. Ez alól kivétel, ha megrendelt termék vagy termékek ára meghaladja a 20.000 Forintos vételárat, hiszen ebben az esetben minden belföldi kiszállítás ingyenes, melyet a rendszer automatikusan nem számol fel a rendelés véglegesítésénél.

20.000 Forint alatti megrendelés esetén a szállítási költség 1.800 Forint.

 

Online fizetésre a www.hunniadaunen.hu weboldalon keresztül megrendelt termékek esetén nincs lehetőség. A weboldalon megrendelt terméket a vásárló csak és kizárólag utánvétes fizetéssel tudja megrendelni, így a vételárat minden esetben a szállítmányozó cég képviselőjének kell, hogy kifizesse a termék átvételekor. Szállítmányozó cég a Magyar Posta.

 

A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát és a garancialevelet a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot a kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni és esetlegesen a terméken észlelt sérülés vagy hiány esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagosan jegyzőkönyv nélkül reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

 

  1. Teljesítési határidő és szállítás:

Minden webshopos rendelést a visszaigazolástól számított 1 (egy) héten belül kiszállítunk raktáron lévő termék megrendelése esetén. Egyéb esetben 1 (egy) hét a gyártási időszaknak minősül, tehát 1 (egy) hét után kerül postázásra. Cégünk nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító vagy rajta kívülálló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

 

Lehetősége van a rendelését megsürgetni, vagy elhalasztani telefonon vagy e-mailben, ebben az esetben a vásárló köteles közölni, hogy mikorra kéri a kiszállítást és mi ahhoz igazodva készítjük elő és küldjük el a terméket. Megrendelés időpontjának módosítására csak és kizárólag addig van lehetőség, ameddig a termék nem került átadásra a szállítmányozó cégnek. Lehetősége van értesítést kérni a kiszállítás időpontjáról, melyet a „Megjegyzés” rovatban köteles jelezni a vásárló. A kiszállítás időpontjának értesítéséért minden esetben a szállítmányozó cég a felelős, ezért a Hunnia Daunen Kft semminemű felelősséget nem vállal.

 

A Hunnia Daunen Kft a csomagokat a Magyar Postával szállíttatja ki postai szabályzat szerint. A postai küldemény elvesztését, megsérülését vagy megsemmisülését a kézbesítéskor a kézbesítési okiraton jelezze. Ennek elmulasztása jogvesztéssel jár.

 

A fent leírt feltételeket ünnepek előtt is igyekszünk tartani, azonban az esetleges kellemetlenségért elnézésüket kérjük, hiszen az akkori megnövekedett forgalom kihat a Hunnia Daunen Kft és a Magyar Posta szolgáltatásaira is.

 

  1. A vállalkozás panaszkezelési módja:

 

 A Hunnia Daunen Kft az 1990 óta tartó működése során elenyésző számú reklamációt kapott termékeinek minőségére, mennyiségére vagy akár esztétikai kinézetére vonatkozólag. Amennyiben azonban a vásárlónak mégis bárminemű panasza van a megrendelt termékkel kapcsolatban, kérjük azonnal jelezze ügyfélszolgálatunknak  telefonon (+36 66 258 104), e-mailben (hunnia@globonet.hu) vagy személyesen (5920 Csorvás, Batthyány utca 9). A reklamációról jegyzőkönyvet készítünk, annak egy példányát a vásárló részére eljuttatjuk.

A panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizzük. Az üzemeltető a hozzá érkezett panaszt a beérkezéstől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ ad. Az üzemeltetővel kötött szerződésből eredő jogviták elsősorban békés úton igyekszünk rendezni, megállapodással a felek között.

Ha ez mégsem vezet eredményre, a megrendelőnek lehetősége van arra, hogy a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes vagy a vállalkozás székhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz, békéltető testülethez forduljon. Az üzemeltető tájékoztatja a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és címéről a fogyasztót a 45/2014.(II.26.) Korm.rendelet 11 § w.)pontjára  hivatkozással:

Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Békéltető testület, postacím5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.

Telefon: 06-66-324-976

Fax: 06-66-324-976

 

 

  1. Elállási jog:

 

A fogyasztónak minősülő vásárló a megrendelt termék átvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket.

Ha a vásárló az elállási jogát gyakorolni kívánja, a szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről egyértelmű nyilatkozatban (e-mailben vagy postán) értesítenie kell a Hunnia Daunen Kft-t az átvételtől számított 14 napon belül és a terméket ugyanezen a 14 napon belül vissza kell küldeni a Hunnia Daunen Kft-nek. Elállási szándékát alábbi nyomtatványon is megteheti:

Címzett:

Alulírott/ak kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:

A fogyasztó neve:

A fogyasztó címe:

A fogyasztó aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt

Elállását jelezni tudja a hunnia@globonet.hu e-mail címen, vagy postai úton: 5920 Csorvás, Batthyány utca 9., amely címre a terméket is kell visszajuttatni. 

 

A termék visszaküldésének, szállításának költségét a vásárlónak kell viselnie.

A Hunnia Daunen Kft kizárólag eredeti, nem használt, sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén, számla ellenében köteles a teljes vételárat (bruttó vételár + szállítási költség) a vásárló részére visszafizetni, a termék visszaszolgáltatását követő 14 napon belül.  A visszatérítés során ugyanazt a kifizetési módot alkalmazza, mint amelyet a megrendelő a megrendelés során alkalmazott, kivéve, ha a megrendelő más kifizetési módhoz kifejezetten beleegyezését adja.

A termék sérüléséből, illetve a számla hiányából eredő költségek a megrendelőt terhelik. A Hunnia Daunen Kft csökkentheti a termék árát, amennyiben a termék használva volt illetve nem rendeltetésszerű használatból eredő hiba (hibák) esetében az értékcsökkenés úgyszintén a vásárlót terheli.        

 

A vásárló (fogyasztó) köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha a szerződés szolgáltatás teljesítésére irányul, és a fogyasztó már a teljesítés megkezdését követően gyakorolja az elállási jogot.

 

A fogyasztót (vásárlót) nem gyakorolhatja az elállási jogát:

  • olyan termék esetén, amelynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiaci mozgásoktól, ingadozástól függ,
  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak,
  • olyan termék esetében, amelynél a fogyasztó kifejezett kérésének tesz eleget az üzemeltető sürgős javítási vagy karbantartási munkáknál.

 

  1. Szavatossági jogok:

1. Kellékszavatosság

Megrendelő hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

      Választása szerint az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a megrendelő által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

A megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogot már nem érvényesítheti.

Megrendelő a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket a vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy a megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

      2. Termékszavatosság

Ingó dolog (termék) hibája esetén megrendelő - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Termékszavatossági igényként megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Termékszavatossági igényét a megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén megrendelőnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben lehet érvényesíteni.

 

13.  Jótállás:

A vállalkozás hibás teljesítés esetén jogszabály kötelező erejénél fogva a teljesítéstől számított 6 havi jótállást vállal. A jótállási idő a termék átvételének napjától számítódik. A garanciális javítások a gyártási hibából eredő meghibásodásokra terjednek ki, Ha nem lehet javítani vagy a javítási idő vagy az aránytalanul hosszú időt vesz igénybe, akkor a fogyasztó cserét kérhet. Az üzemeltetőnek törekedni kell arra, hogy a kijavítást és cserét az átvételtől számított 15 napon belül elvégezze.

A garanciális javítást és cserét az üzemeltető végzi a székhelyén. A termék oda való szállításának költsége fogyasztót terheli, a szállítás költsége pedig üzemeltetőt.

A vállalkozás csak abban az esetben mentesül a jótállási kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont megrendelőt a jótállásból fakadó jogok a kellékszavatosságból és termékszavatosságból meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Egyebekben a jótállásra a Ptk 6:171-173 §-ában foglaltak az irányadók.

 

 

  1. Adatvédelmi Nyilatkozat

 

A webáruház internetes oldalai bármiféle adat megadása nélkül látogathatók. Online vásárláshoz azonban szükséges a látogatók bizonyos személyes adatainak megadása. A megrendeléshez szükséges adatfelvétel során a Hunnia Daunen Kft a következő adatokat rögzíti a vásárlókról: név, szállítási cím, számlázási cím, e-mail cím,(telefonos elérhetőség opcionális.)

 

A Hunnia Daunen Kft a megrendelő által rendelkezésre bocsátott adatokat csak és kizárólag a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, mégpedig egyedül a honlapon, semmilyen más külső tárolóra (számítógép, külső merevlemez, CD, DVD) nem menti át, így a webáruház megszűnésekor minden adat elvesződik, így további illetéktelen felhasználásra nem kerül sor. A webáruház használata során rendelkezésére bocsátott személyes adatait bizalmasan kezeli, harmadik fél részére nem adja át, ez alól kivétel a szállítmányozó cég és hatósági ügy esetén az illetékes hatóság.

 

A Hunnia Daunen Kft a vásárlók adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 2011. évi CXII. Törvény, majd a hatályba lépő új jogszabály rendelkezései szerint jár el.

 

A weboldalon az adatszolgáltatás teljes mértékben önkéntes. Az így keletkező információkat a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeljük.

 

Mivel az Internet nyílt, biztonságosnak nem tekinthető hálózat, az elektronikus formában továbbított üzenetek megsemmisülése, késedelmes megérkezése, egyéb hibája miatt beálló károkért nem vállalunk felelősséget. Törekszünk ugyanakkor arra, hogy a hozzánk intézett üzenetek megérkezéséről visszajelzést küldjünk.

 

Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a honlapon szereplő összes adat a Hunnia Daunen Kft birtokában áll, mind a képek, mind a termékek leírása, továbbá a reklám céllal felhasznált szövegek és képek is, ezek újra felhasználása (másolása) szigorúan tilos, kivéve és amennyiben a Hunnia Daunen Kft erről írásos (email-ben vagy postai úton) beleegyezést ad.

 

Amennyiben a vásárló megkezdett vásárlásakor változást észlel, kérjük, haladéktalanul jelezze azt ügyfélszolgálatunknak a +36 66 258 104-es telefonszámon és a módosítást azonnal visszavonjuk, amig a vásárlás nem teljesült.

 

A Hunnia Daunen Kft semmilyen felelősséget nem vállal az írásos engedély nélkül rá hivatkozó weboldalakon közzétett információkért, amennyiben ilyen esetet tapasztal, kérjük, szintén jelezze ügyfélszolgálatunknak a fent megnevezett telefonszámon.

 

 

  1. Felelősségvállalás

 

A Hunnia Daunen Kft folyamatos ellenőrzés alatt tartja az oldalon szereplő adatokat, azonban elírások előfordulhatnak, melyekért felelősséget nem vállalunk, de az észrevett hibákat kérjük ügyfélszolgálatunknak jelezni.

 

Minden termék egyéni jellemzőjét a termék nevére kattintva találja meg, az itt feltüntetett információk téves értelmezéséből adódó károkért felelősséget nem vállalunk.

 

 

A Hunnia Daunen Kft jogosult a vásárlási feltételek és minden honlapon szereplő adat módosítására, amely érint minden nem megkezdett vásárlást a weboldalon keresztül. Amennyiben a vásárló megkezdett vásárlásakor változást észlel, kérjük, haladéktalanul jelezze azt ügyfélszolgálatunknak a +36 66 258 104-es telefonszámon és a módosítást azonnal visszavonjuk, amig a vásárlás nem teljesült.

 

A Hunnia Daunen Kft semmilyen felelősséget nem vállal az írásos engedély nélkül rá hivatkozó weboldalakon közzétett információkért, amennyiben ilyen esetet tapasztal kérjük szintén jelezze ügyfélszolgálatunknak a fent megnevezett telefonszámon.

 

 

A weboldal tárhelyszolgáltatója:

 

Tárhely.Eu Szolgáltató Kft.

Székhelye: Budapest, XIII. kerület, Visegrádi utca 80/A. I. emelet

Weboldala: www.tarhely.eu

E-mail címe: support@tarhely.eu

Telefonszáma: (36) 1-789-2-789

 

Bármilyen személyes adattal kapcsolatos kérdésben lehetősége van a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság segítségét kérni. (NAIH: 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/C; postacím: 1530 Budapest, Pf. 5.; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; tel.: +36 1/391-1400). 

 

A Hunnia Daunen Kft adatkezelésével kapcsolatos kérdéseivel, észrevételeivel forduljon bizalommal a Hunnia Daunen Kft munkatársaihoz a hunnia@globonet.hu e-mail címen, vagy a +36 66/258-104-es telefonszámon.

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT

Jelen dokumentum az Ön személyes adatainak kezeléséről és az azzal kapcsolatos jogairól ad az Európai Unió rendelete (az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Általános Adatvédelmi Rendelete, továbbiakban: GDPR) és a hazai jogszabálynak (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, a továbbiakban: Info. tv.) alapján megfelelő tájékoztatást.

1. A SZABÁLYZAT CÉLJA

A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a HUNNIA DAUNEN KFT (a továbbiakban: Szolgáltató, székhely: 5920 Csorvás, Batthyány u.9, cégjegyzékszám: 04-09-000559, adószám: 10366136-2-04) által alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket és a Szolgáltató adatvédelmi és adatkezelési politikáját.

A Szolgáltató a www.hunniadaunen.hu weboldal (a továbbiakban: Weboldal) működtetése során a Weboldalra látogatók, a Weboldalon regisztrálók, illetve azon vásárlók (a továbbiakban együttesen Érintett) adatait kezeli.

2. A SZOLGÁLTATÓ MINT ADATKEZELŐ MEGNEVEZÉSE, ELÉR- HETŐSÉGE

Név: Hunnia Daunen Kft

Székhely: 5920 Csorvás, Batthyány u.9.

Telefonszám: +36-66-258-104

E-mail cím: hunnia@globonet.hu

3. AZ ADATKEZELÉS IRÁNYELVEI

Az adatkezelő kijelenti, hogy az adatkezelés tájékoztatóban foglaltak szerint végzi a személyes adatok kezelését és betartja a vonatkozó jogszabályok előírásait, különös figyelemmel az alábbiakra:

  •  A személyes adatok kezelése jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon történik.
  • A személyes adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történik.
  • A személyes adatok kezelésének célja megfelelő, releváns és csak a szükséges mértékű.
  • A személyes adatoknak pontosnak és naprakésznek kell lenniük. A pontatlan személyes adatok törlésre kerülnek.
  • A személyes adatok tárolása olyan formában történik, hogy az érintettek azonosítását csak a szükséges ideig tegye lehetővé.
  • A személyes adatok biztonsága megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva van.
  • Az adatvédelem elvei minden azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó információ esetében alkalmazásra kerül.

4. A KEZELT SZEMÉLYES ADATOK KÖRE

Az adatkezelésben érintettek köre: a weboldal regisztrációs felhasználói.

A regisztráció során az Érintettnek kötelezően meg kell adnia a következő személyes adatokat: név, e-mail cím, jelszó, számlázási cím (számlázási név, utcanév, házszám, település, irányítószám), szállítási cím (szállítási név, utcanév, házszám, település, irányítószám), telefonszám. Az adatkezelésben érintettek köre: a weboldal regisztrációs felhasználói.

5. AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA, CÉLJA ÉS MÓDJA

5.1. Az adatkezelésre az Érintett önkéntes, a Weboldalon található megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza az Érintett kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy a Weboldal használata során közölt személyes adatai felhasználásra kerüljenek. Az adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.) 5.§ (1) bek. a) pontja szerint az érintett önkéntes hozzájárulása alapján.

A hozzájárulást az Érintett az egyes adatkezelések tekintetében a Weboldal használatával, a regisztrációval, illetve a kérdéses adatok önkéntes megadásával adja meg.

5.2. Az adatkezelés célja a Weboldalon elérhető szolgáltatások nyújtásának biztosítása. A Szolgáltató az Érintett által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a megrendelés teljesítése, házhoz szállítása, számlázás lehetővé tétele, kapcsolattartás, illetve ha az Érintett feliratkozott hírlevélre, akkor hírlevél küldés és az esetlegesen létrejövő szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében használja.

5.3. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatok célja statisztikakészítés, az informatikai rendszer technikai fejlesztése, az Érintett jogainak védelme.

5.4. A Szolgáltató a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem használja illetve használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása - hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel - az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges kizárólag.

5.5. Szolgáltató a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Érintett e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt az Érintettet terheli, aki az e-mail címet regisztrálta.

6. AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA

6.1. A regisztráció során megadott személyes adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és annak kérelemre történő törléséig tart. Nem kötelező adatok esetén az adatkezelés az adat megadásának időpontjától a kérdéses adat kérelemre történő törléséig tart. A regisztráció Érintett általi törlésére, valamint Szolgáltató általi törlésére bármikor, az Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: ÁSZF) rögzített esetben és módon kerülhet sor.

6.2. A Weboldalon leadott rendelésekkel összefüggő adatokkal kapcsolatban Szolgáltató a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban) meghatározott megőrzési kötelezettségét teljesíti.

7. AZ ADATOKAT MEGISMERŐ SZEMÉLYEK KÖRE, ADATTOVÁBBÍTÁS, ADATFELDOLGOZÁS

7.1. Az adatokat elsődlegesen Szolgáltató illetve Szolgáltató belső munkatársai jogosultak megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem adják át.

7.2. Az informatikai rendszer üzemeltetése, a megrendelések teljesítése, az elszámolás rendezése körében Szolgáltató adatfeldolgozókat (pl. rendszergazda, fuvarozó vállalat, könyvelő) vesz igénybe.

7.3. A Szolgáltató az Érintettek személyes adatait nyomon követhető módon és a jogszabályoknak megfelelően kezeli. A fentieken túl a személyes adatokat harmadik személyeknek csak és kizárólag az Érintett hozzájárulása esetén továbbítjuk, és csak hatósági megkeresések esetén adjuk ki.

8. ÉRINTETT JOGAI ÉS JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

8.1. Az Érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni a Szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá bármikor módosíthatja azokat az ÁSZF-ben meghatározott módon.

8.2. Szolgáltató az Érintett kérésére tájékoztatást ad a rá vonatkozó, általa kezelt adatokról, az általa vagy rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá - az Érintett személyes adatainak továbbítása esetén - az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Szolgáltató a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.

8.3. Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Levelezési cím: 5920 Csorvás, Batthyány u.9.

Ügyfélszolgálat telefonos elérhetősége:+36 66 258 104

Az Érintett bármely, az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, illetve észrevétellel a Szolgáltató munkatársához fordulhat a 8.3. pontban elérhetőségeken keresztül.

8.4. Az Érintett bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését vagy azok törlését kérni. Egyes adatait az Érintett a Weboldalon maga helyesbítheti; egyéb esetekben Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül törli az adatokat, ezesetben azok nem lesznek újra helyreállíthatók. A törlés nem vonatkozik a jogszabály (pl. számviteli szabályozás) alapján szükséges adatkezelésekre, azokat Szolgáltató a szükséges időtartamig megőrzi.

8.5. Az Érintett kérheti továbbá, adatainak zárolását. A Szolgáltató zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

A helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről az Érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az Érintett jogos érdekét nem sérti.

Ha a Szolgáltató az Érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait.

Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen. Szolgáltató a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

8.6. Az Érintett az Info. tv., valamint a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; www.naih.hu) fordulhat vagy Bíróság előtt érvényesítheti jogait.

8.7. Amennyiben az Érintett szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció során harmadik fél adatait adta meg vagy a Weboldal használata során bármilyen módon kárt okozott, a Szolgáltató jogosult az Érintettel szembeni kártérítés érvényesítésére. A Szolgáltató ilyen esetben minden tőle telhető segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

9. E-MAIL CÍM

A Szolgáltató kiemelt figyelmet fordít az általa kezelt elektronikus levélcímek felhasználásnak jogszerűségére, így azokat csak az alábbiakban meghatározott módon használja fel (tájékoztató vagy reklám) e-mail küldésére.

9.1. Az e-mail címek kezelése elsősorban az Érintett azonosítását, a megrendelések teljesítése, szolgáltatások igénybe vétele során a kapcsolattartást szolgálja, így elsősorban ennek érdekében kerül sor e-mail küldésére.

9.2. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások vagy az ÁSZF változása esetén a változásokra vonatkozó, valamint a Szolgáltató egyéb hasonló szolgáltatásaira vonatkozó tájékoztatást a Szolgáltató bizonyos esetekben elektronikus formában, e-mailben juttatja el az Érintettek részére. Az ilyen értesítéseket azonban a Szolgáltató nem használja reklámozási célra.

 

 

10. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

10.1. Szolgáltató rendszere az Érintettek aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatóak össze az Érintett által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.

10.2. Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat a Szolgáltató az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

10.3. Szolgáltató kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

10.4. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen Szabályzatot az Érintettek Weboldal felületén történő előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. A módosítás hatályba lépését követően az Érintettnek a Weboldal további használatához el kell fogadnia a módosításokat, a Szolgáltató által, a Weboldalon biztosított módon.

11. ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS  JOGOK

a.)A tájékoztatás kéréshez való jog: b.)A helyesbítéshez való jog c.)törléshez való jog:d.)A tiltakozáshoz való jog: Az Ön kérelmére 30 napon belül az Ön által megadott e-mail címre tájékoztatást küldünk, ha mindezekkel kapcsolatban problémája merül fel.

Az Ön által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén értesítse cégünket. Igy lehetőség nyílik arra, hogy rövid időn belül helyreálljon a jogszerű állapot.

Az Ön érdekében mindent megteszünk, hogy a probléma megoldódjon.

Amennyiben Ön szerint a jogszerű állapot nem állítható helyre, értesítse erről a hatóságot az alábbi elérhetőségeken:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Postacím: 1530 Budapest Pf.5.

Cím: 1125 Budapest Szilágyi fasor 22/c.

Tel.: +36(1)391-1400

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

 

 

 

 

 

Kérjük a vásárlóinkat és oldal látogatóinkat, hogy az oldalt csak a fentiek figyelembevételével használják!